Kossuth 150

2006-ban ünnepeltük Kossuth Lajos skóciai látogatásának 150. évfordulóját.
Részletesebb információ ebben a t
émában a baloldali sávban található.

Üdvözlünk mindenkit az oldalunkon, ahol a Skóciában (és természetesen Angliában is)
é
lő magyarok számára próbáljuk a történéseket és eseményeket szolgáltatni.
A hírek mellett j
ónéhány nagyon hasznosnak ígérkező oldalra is betekintést nyújtunk.

   line
LEGFRISSEBB HÍREINK
 
line
A 4 for Dance táncformáció augusztus 6-11 között
Edinburgh-ban lesz a Fringe fesztiválon.


A csoportról:
4 fiútáncosból áll, akik profi néptáncosok. 2007-ben volt Magyarországon
egy tehetségkutató műsor (Csillag születik),
és ott fedezték fel a fiúkat.
Azóta rendületlenül ível a pályájuk szerencsére, és mostmár mondhatom,
hogy világszerte fergeteges sikert aratnak.

Bővebben:

http://www.4fordance.hu



Magyar Nap - 2009 március 15.
Salutation Hotel, Perth


Ildi speaking


Felnőtteket
és gyermekeket összevéve, közel százan jöttek el az ezévi talalkozónkra,
ami már mag
ában is elég sikeressé tette a napot!

  Mindenkinek kösz
önjük a részvételt!

Az idén k
ét, meglehetősen jól ismert Skót vállalat is kiveheti érdemét a nap sikeréből:
(a kép alatt található címre ütve a v
állalat saját weboldala nyilik meg)

Grouse logo
Walkers
The Famous Grouse whisky
Walkers Shortbread

A Walkerstől egy doboz (150 darab, csomagolt) vajas teasüteményt kaptunk,
melyb
ől minden egyes darab a doboz kinyitása után pillanatok alatt új gazdára talált! :)

A The Famous Grousetól pedig a röplapokon
és prospektusokon kívül
egy speci
álisan, erre a célra cimkézett üveg whiskyt is kaptunk.
Ezt az
üveget Kéri György, magyar skótdudás számára kértük, hogy ezzel is megköszönhessük neki azt, hogy Magyarországról,
egyed
ül erre a találkozóra céltudatosan kiutazott és dudanótájával jól elszórakoztatta a megjelenteket!
K
öszönjük Gyuri!

Grouse whisky

Angus útja a lepárlóba - hogy elhozhassa a fent látható üveget - azt jelentette, hogy a program elején nem csin
ált képeket,
mint ahogy azt megszoktuk tőle,
igy, mint mindig is, nagyon h
álásak lennénk mindazoknak, akik eltudnának küldeni nekünk az általuk készitett képekből néhányat,
amikb
ől feltennénk a képes beszámolónk közé (lásd a baloldali sávban található fejcimeknél).

  Harmati Marci szavalta el az id
én a "Nemzeti Dal-t" gyönyörüen ment, KÖSZÖNJÜK neki!

Egy
új napirendi pont volt idén Ildi Találós kérdéses vetélkedője, ami a "Ki Tud Többet Skociáról" mottó szerint készült.
A 12 csapat (12 asztal) mindegyike nagyon remek eredm
ényt ért el -
hab
ár volt egy olyan kerdés, ami mindenkin kifogott, ami Skócia legmélyebb  tavára kérdezett. 
Mindenki a Loch Nesst irta be v
álasznak, pedig a Loch Lomond lett volna a helyes.
Újra k
özöttünk, Senga Munro kötötte le a társaság figyelmét egy nagyon lelkes és izgalmas mesével.
Szívb
ől köszönjük neki a folyamatos és régről tartó érdeklődését és odaadását ezekhez a napokhoz, őszintén minden tiszteletünk!

Csetenyi L
ászlósem felethetjük el megemliteni, aki ismét kitett magáért és jobbkezesként segitett a  vendégtoborzásban.
Feles
ége, Erika, hivatalosan is megbocsájtott neki a jelenlétünkben, az e célból eltöltött órákhosszas internetezés miatt.

Majdnem v
égül, szeretnénk megköszönni a Salutation Hotel segitséget a program lebonyolitásában.
 Mindent megtettek, hogy minden sim
án mehessen - s szerintünk remek munkát végeztek.

A Salutation Hotel Sk
ócia legrégebben megalapitott hotelje.
Van egy olyan
érzésünk, hogy Kossuth maga is it szállatott meg perthi látogatása alkalmával...
(ehhez r
övidesen megprobálunk egy hitelesebb archiv hátteret is keriteni)

Salutation Hotel Perth

V
égül, köszönet jár mindenkinek, aki időt és fáradságot nem kimélve sütött-főzött otthon, hogy
hozz
ájárulhasson a desszerthez. Jónéhány csodálatosan elkészitett cukrász-remekmüt is láthattunk!
("csak azt sajn
álom nagyon, hogy egy falatot sem csentem el belőlük még az elején,
s a v
égére már nem maradt semmi"  / Ildi / )

A terv jelenleg az, hogy a 2010-es
évi összejövetelünket Edinburghban tartjuk meg. Nagy dátum, nagy helyszín! :)
A 2011-eset pedig fent Aberdeenben :)


line

2008 március 30.

A Dundee Egyetem Bonar Épületének Usztyinov terme


Nagyon kösz
önjük mindazoknak, akik eljöttek, jelenlétükkel (újra) sikeressé tették az idei magyar találkozót!

Dundee 2008 people

 M
ár hagyomány szerint, ismét képviseltették magukat a magyarországi Albannach Baráti Társaság tagjai is.
Kellemes meglepe
ésünkre jónéhány dobozra való Pöttyössel (Turó Rudival) érkeztek.  
Szalay Tam
áfelolvasta a magával hozott levelet Dr Szili Katalintól, a Magyar Országgyűlés Elnökétől
é
átadta az elnök hozzánk szóló üdvözletét.
K
éri György  (a fenti képen középen látható) az idén is jól elszórakoztatta a vendégeket a skótdudájával.

J
ónéhány törzsvendégünk hiányzott a találkozóról családi és egyéb okokra hivatkozva,
rem
éljük azonban, hogy jövőre itt tudnak majd lenni velünk.

Ha valakit 
érdekel Kossuth 1856-os Dundeeban történt látogatása,
a baloldali s
ávban a megfelelő címre ütve bővebben is olvashat róla.

Az 
összejövetelről természetesen képek is készültek, megtekintésükhöz ide kell ütni.
 Szalay Tam
ás küldött egy pár felvételt, ugyancsak jónéhányat kaptunk
Baross Katik
átol és Csetényi Lászlótól. Köszönjük!

Ha valaki szeretn
é a napról készült képeit itt az oldalunkon bemutatni,
k
érjük küldje el nekünk őket a már ismert emailcimre.

Külön k
öszönet illeti a következőket:

Drágán Zoltán és Rylla - akik a gulyáslevest készitették. Aberdeenből hozták le számunkra.
Rylla k
ülönösen sokat dolgozott nem csak a levesen magán, de a kiosztásán is.
Mindenkit nagyon szivesen l
átnak az aberdeeni éttermükben!
K
érik azonban az érdeklődőket, hogy hivják fel előtte őket, mert sokszor telt házuk van!

Goulash Restaurant

tov
ábbá köszönet illeti ...

Az eg
ész Csetényi családot - akik nagy segitségünkre voltak a leves kiosztásában és a találkozó utáni takaritásban.

Cseke Attil
á - aki a Nemzeti Dal című verset szavalta el, érzékelhetően jobb minőséggel a tavalyi glasgowi előadásához képest!

Judit McGinn-Kisst
és férjét Joe McGinnt - amiért Tomikára vigyáztak éáltalában véve is mindvégig nagyon segitőkészek voltak.

Ágnest, Beatrixot, Katik
át & Eddiet - főleg amiért Tomikára vigyáztak, ezzel megkönnyítve nekünk a program levezetését!

K
éri Györgyöt - aki ismét eljött közénk Magyarországról, hogy dudazenéjével szórakoztassa az egybegyűlteket.


Kossuth Robert Burns Szülőhelyénél

Erre véletlenül bukkantunk rá - Robert Burns szülőhelyének vendégkönyvében, Ayrshire megyében!

Kossuth egy Burns verset id
éz: "A man's a man for a' that", és ezt irta hozzá:

"The man of independent mind
is King o' men for a' that
Dec 18 1856: Kossuth in exile, to the memory of Burns in immortality"


Mint ahogy itt a k
övetkező sorban is látható, Kossuth akkori utitársa ugyancsak beirta a nevét a könyvbe:

"Colonel D. Ihász, Aid de Camp of Gov. Kossuth"

Burns Cottage Visitors' Book 

(A másolatért  a Carnegie Könyvtár munkatársainak jár a köszönet , Ayrben!)  

Magyar Nemzeti Nap - 2007 március 25!

Glasgow Egyetem, Diák Egyesület Épülete - az étteremben

Jusat about everyone (except me)

Köszönet jár mindenkinek, aki eljött!

A vendégek Skócia majd minden részéből érkeztek  - és termeszetesen ki ne hagyjuk azokat, 
akik észak Angliaból tették meg az utat Glasgowig -  fiatalok és még fiatalabbak, 
  elmondásuk szerint remekül érezték magukat!
J
ónéhány résztvevő mondta nekünk a program végén, hogy ez az egyike volt a
legbar
átságosabb rendezvényeknek, amelyeken eddig voltak. 
 Az egyetemi konyha által kinált kétféle leves (húsos- és zöldgséges) is nagyon finomra sikerült
és az idén felkérésünkre a vártnál jóval többen hoztak otthon készített magyaros süteményeket, tortákat is.


Külön köszönet illeti:

Cseke Attilát, aki előadta Petőfi "Nemzeti Dal" címũ versét

Senga Munrot, aki egy remek népmesét adott elő a jelenlévőknek

Kéri Györgyöt, aki a skótdudáján játszott

Rab Danit, aki ugyancsak dudán zenélt nekünk.

(Személyes köszönetünk mindazoknak, akik a kis Tomikára vigyáztak a program ideje alatt!)


Azoknak is köszönet jár, akik nagylelkűen pénzadománnyal járultak hozzá a terembérhez:

Richard Berry a Glasgow Egyetemről
Harmati család Kintoreból, Aberdeenshire megyéből
Claire Ennion  Hawickból.


Van itt  néhány kép az eseményről, de nem a legjobban sikerultek. 

Ha volnának olyanok akik megosztanák velünk az általuk készitetteket,
akkor kérjük küldjék el őket nekünk és feltesszük az oldalra.


A 2008-as magyar találkozót Dundeeban tartjuk meg, a meghívók hamarosan mennek.


line

Puskas

http://www.mlsz.hu/


line

Úgy tűnik, munkánkat sok év után meglepetésszerűen jött elismeréssel jutalmazzák.
Szalay
Tamás adta át Ildikónak - mint a skóciai magyar közösség képviselőjének / egyik szervezőjének -
 Dr.
Lamperth Mónika, a Magyar Köztársaság belügyminiszterének levelét!

Letter

Egy nagyobb, olvasható levélért (magyarul) vagy a levélre magára, vagy ide kell klikkelni.



Szalay Tamás, az "Albannach" nevű, Magyarországon nemrégiben megalakult, magyar fiatalokból álló
skót kulturalis egyesület elnöke az idén velünk ünnepelt Dunfermline-ben....

Az általa eredetileg (megismerkedésünk idején) irt e-mail úgy lesz olvasható ha,  ide vagy a fenti képre megy az érdeklődő!

Az  Albannach weboldala itt is elérhető!...ehhez a baloldali ablakban lévő útmutatást kell követni.

  erg

1957 - Magyarok érkeztek Selkirk kisvárosba...

Nagyon sok köszönet Sandy Roberts úrnak Selkirkből, aki a minap elküldte nekünk ezt a nagyon érdekes képet,
melyen Magyar menek
ültek Selkirkbe érkezéséörökitették meg az 56-os felkelést követően.
 A k
ép hátoldalán 1957 Március 12-e  áll és a "Thorncroft" nevű ház előtt készült.....
a h
áz, ahol Sandy déd-nagyapja élt.
Sandy 
ük-ük-nagyapja annak idején - mint a város elöljárója - kezet fogott Kossuth-tal, amikor 1856-ban Selkirkben járt.  

Felismertek valakit? Ha igen, kérünk tudassatok minket róla! előre is köszönjük...

line


Kossuth jelen van Skóciában...

A gyüjteményünkbőMajor General Alastair MacLennan OBE, egy Kossuth által irt üzenet a  Dundee városban élő
- al
áírásgyüjtő - George Gilfillan úrnak, amikor Kossuth 1856-ban útja soráépp Dundee-ban állomásozott.
Az 
üzenet így szól: "Skóciában tett látogatásom emlékéül ... Dundee, 1856 Május 2-án"...



Selkirk Kossuth plaque - Click to Enlarge!      Kossuth in 1877 - Click to Enlarge!      Galashiels Kossuth plaque - Click to Enlarge!

(Balról jobbra haladva a szelkirki emléktábla, Kossuth 1877-ben, a galashielsi emléktábla). Egy nagyobb képért rájuk kell klikkelni!

Ha Kossuth 1856-os aberdeeni látogatásáról szeretnél olvasni, klikkelj ide!


Ha Kossuth dunfermline-i látogatásáról szeretnél olvasni, klikkelj ide!

erg

Mains of Orchardtown Cottage


email cim:
 
indy.mair@virgin.net

erg

E honlapot Angus Mair és Ildiko Mair próbálja naprakészen tartani.

Hit Counter
Target